2012. január 24., kedd

szabad ötletek jegyzéke

már sokkal erősebb vagyok, mint az elhatározásom napján voltam.
nem csak gondolatban, de igaz, ami igaz: főleg fejben.

először is azon tűnődöm, hogy mikor vegyem meg a
a) repülőre
b) vonatra
szóló jegyeket,  mennyi az az időtartam, amennyi alatt képes leszek megtenni az alig 870 kilométert úgy, hogy nem hajtom magam, és a táj szépségét is élvezni tudom (ez feltölthetne pluszenergiával!), az edzésekhez pedig már a levettem a netről a gyalogos útvonalat a lakásunktól 17-18 km-re lévő házban élő barátomhoz (igen, Lora, készülj, mert egyszer csak beállítok), és nem telik el a nap úgy, hogy ne gondolnék az Útra.

tudom, persze,  hogy a legfontosabb a  dolog a jó cipő, és addig, míg nincs ilyen, nemigen teszek nagyobb túrákat, mert... a sarkamon lévő, pillanatok alatt kialakult vízhólyagból nyílt színhússá, majd a még mindig levedző sebhellyé váló sajgó stigma fájón figyelmeztet, hogy a lakásunktól a Decathlon áruházig tartó oda-vissza út is túracipőt igényelt volna. legalábbis nem MBT-t, igaz, azt nem is távgyaloglás céljára vettem.
 

9 megjegyzés:

  1. Hm.
    Eszembe juttattad a német utamat.
    Az első hét munka után a pénteki napon eléggé elgyötört a narancsevés - értsd csak narancs fogyókúra -, és a villanyszerelés egy épülő betonkolosszusban. Napi 10 óra kutyagolás vasbetétes cipőben. Kibírtam, és pénteken indultam Stuttgartból Esslingenbe gyalog.
    Ami addig nem volt, ezen a pár km-es úton sikerült nekem is. Jókora vízhólyag nőtt a talpamra, de nem estem kétségbe, mert apu kerített nekem egy bicajt.
    A magamfajta túlsúlyos embernek ez az igazi közlekedési eszköz. Nem kell cipelni a fenekemet, és mégis haladós tempóban tudok nézelődni is.
    Ha rám hallgatsz, beszerzel legalább egy kemping változatot, és elfelejted a hólyagokat.

    VálaszTörlés
  2. @Hanczur,
    e bicajjal nem lehet gyalogolni márpedig én azt szeretném, ha az Úton ketten lennénk: a gondolataim és én!

    szerintem a bicajtól máshol (khm!) lenne a vízhólyag! :)
    már tudom, hol lehet kapni, és milyen a vízhólyag-megelőző,
    -gyógyító csodatapasz, és majd használom...

    és lehet, hogy 2012. december 21-én vége a világnak, így aztán a Caminóm is okafogyottá válik. reménykedve bízom az élet és a világ folytatódásában!

    VálaszTörlés
  3. Repulojegyet akkor kell/erdemes venni, amikor megnyilnak az adott idoszakra a jegyek, ez altalaban 1/2 - 1 evvel az utazasi idopont elott van, legalabbis az occso' jaratoknal.

    VálaszTörlés
  4. Azé szóljá', h otthon legyek! :)

    VálaszTörlés
  5. Hey, mikor jottok az Egybesult Kiralynosegbe? Lost in space?

    VálaszTörlés
  6. @ seci, majdir, kacckacc, méghogy Malévvel ne? lehet, hogy busszal megyek. :P

    a királynő várhat még! most éppen almás a dolog! :(

    VálaszTörlés
  7. Ismerős az érzés...Veled leszek a felkészülésben és az ÚTon.

    Buen Camino!

    VálaszTörlés